Köszöntelek Drága Fénytestvérem!

Leitert Glóriaként 1964.09.29-én érkeztem meg ebbe a világba, Magyarországot és azon belül is Pécset választva születési helyemül, ami jelenleg is lakóhelyem. Gyerekkoromban orvosnak készültem, mert gyógyítani szerettem volna . A gimnázium után azonban a jogi egyetemen kötöttem ki, amit akkor még nagyon nem értettem. Ma már tudom, hogy behatóan meg kellett ismerkednem a földi törvényekkel – amik ugye folyamatosan változnak, és mindig van kiskapu. Soha nem szerettem meg annyira ezt a pályát, hogy dolgozzak rajta.
Foglalkozásaimra visszanézve mindig valami újat és szokatlant tettem. Három gyermek édesanyja is lettem, akik ma már 23, 19 és 17 évesek. Szabolcs, Timi és Tomi. Nagy tanítók mind a hárman, sokat tanultam és tanulok tőlük folyamatosan!
Önmagam megismerése 1990-ben az agykontrollal kezdődött. Majd jó pár évvel később beteg lettem és el kezdtem tanulni szellemgyógyászatot, Reiki Mesterré és tanárrá váltam, teremtés tréningen vettem részt, angyalkommunikációt, könnyű csontkovácsolást, Három az egyben módszert - Meridián gyógyászatot, kristálygyógyászatot sajátítottam el, valamint belső utazás terapeuta lettem, mely Brandon Bays módszere.
Kis támogatással meggyógyítottam önmagam, s látva példámat, egyre többen kerestek meg azzal, hogy mit is csináltam? Így kezdődött, vagy folytatódott ……, mert a gyógyítást és tanítást én igazán sohasem hagytam abba, hosszú életek óta ezt csinálom.
Kb. 4 éve ismerkedtem meg az élő, organikus táplálkozással, aminek lelkes híve lettem, hiszen fizikai testünk lelkünknek szent temploma. Ma már tudom, hogy ennek a templomnak a gondozása ugyanolyan fontos feladat, mint a lelkünkkel és a szellemünkkel folytatott szorgos és kitartó tudatos munka.
2011-ben egy 21 napos elvonuláson csináltam végig, melyben átállítottam a "rendszeremet"..sokan úgy fogalmazzák, hogy fénytáplálozás,....és az önismeretben még mélyebb ismereteket szereztem. Ma már nemcsak beszélek róla, hanem értem, érzem, látom ...hogy mit is? ....ez szavakakkal nagyon nehezen átadható! A szavak csak az elme szintjén működnek és ezért már korlátok, így ezekkel a korlátnak, a határtalan, az örök ...nem fejezhető ki tisztán, pontosan:)Fénytáplálkozás ...a 21 nap és utána...
Ezért volt a keleti világban és ma a nyugatiban is, hogy a tanítványok a mester jelenlétében töttenek el valamennyi időt, mert a tanítások nem a szavakkal, hanem a JELENLÉTTEL történnek, a JELENLÉTBEN történnek.
Hitvallásom: nem a halat szeretném neked odaadni, hanem meg szeretnélek tanítani horgászni, mint ahogy Jézus is tette. Nem azzal segítek neked, ha megoldom helyetted a feladataidat, hanem ha megmutatom, felébresztem benned azt, hogy Te is meg tudod oldani a te feladataidat..különben nem te , hanem azt más kapta volna! A teremtésben minden ÉRTED VAN, MINDEN téged SZOLGÁL, TANÍT, TAPASZTALATOKAT ad, amik neked, rólad szólnak :)
Minden emberben, így benned is ott van a csoda, hisz te magad vagy az! Benned egyesül ég és föld!
Ha segíthetek, hívj a következő számon:
30/996-42-52


